Már írtam arról (Babaprojekt stresszoldás… >>>), hogy amikor nálunk nehézkesen sikerült „bevonzani” a kistestvért, milyen életbarát szellemi-lelki-testi kiegyensúlyozó – harmonizáló technikákkal oldottam fel az okait és készültem fel a fogadására, hogy a természetes fogantatás létrejöhessen. A kisfiam jelen pillanatban 11 éves és jól van. 😉 Arról is írtam alapokat (utolsóként: Gyerekcsinálás praktikák… >>>), hogy milyen más, természetes és életbarát utak lehetnek még erre. Az írás óta visszaemlékeztem egy további plusz trükkre, amit szintén használtam, és elfelejtettem megemlíteni. Nem is fért bele a keretekbe, ezért most ez következik. Lehet, hogy sokan furcsán fognak rám nézni miatta… de mielőtt a Teremtő által megalkotott és gyönyörűen behangolt működésű testünkbe művileg durván belepiszkálunk, érdemes megfontolni ezt is. Hiszen ez is termékenység növelése természetesen, a légynek sem árt, és nem kerül semmibe, viszont annál többet adhat! 😉
A környezetünk a belső világunk tükre – amint bent, úgy kint
Összességében szellemi-lelki-testi-környezeti szinten áramlik bennünk és körülöttünk az idegi-elektromos energia. Ha nem áramlana, akkor nem rázna meg minket a ruha, egész nyugodtan belenyúlhatnánk a konnektorba, és kiállhatnánk a villámló zivatarba is. De ugye nem tesszük… És körülöttünk minden tárgynak van elektromágneses tulajdonsága, minősége. Az agyunk, szívünk, idegrendszerünk pedig, szintén idegi-elektromos jellege lévén, a tükörneurjonaival lemásolja és az életünkben megvalósítja azt az elektromágneses lenyomatot, amit érzékel a külvilágból. Látással, hallással, szaglással, tapintással, … Ha vannak rendbetenni valók a testünkben és a tágabb életrendszerünkben (lakás, kapcsolatok), akkor a legprofibb orvosi megoldások sem fognak feltétlenül eredményt hozni. Először önmagunkban érdemes egyensúlyt és harmóniát teremtenünk! Ezért fontos a térrendezés is: ha körülvesszük magunkat a gyermektelenséget képviselő, rá emlékeztető tárgyakkal, akkor az agyunk úgy fogja értelmezni, hogy utód nélkül szeretnénk maradni. Ezért ráhangolja magát a terméketlenségre, és nem lesz babánk. Ez érvényes a legtöbb élettémára!
Termékenység növelése természetesen: babacsalogatás különleges lakberendezéssel
Így lehetséges az, hogy amikor a második vetélésem után javaslatokat kértem a holisztikus egész-ség szakember kollégáimtól, hogy mit tegyek, mire figyeljek oda, a Feng Shui térrendezés – lakberendezés, Andi értelemszerűen azt mondta: nézzek körül az az „Alkotókészség, kreativitás, gyerekek” területen (ez az tartós otthonunk nyugati lakrésze). Nézzem meg, hogy van-e ott például éles vágószerszám, ami elvághatja és elijesztheti tőlem a gyerekeimet. Ha van, tegyem fekete dobozba, árnyékoljam le.
Ezen ne múljon, körülnéztem. Ugyan éles tárgy nem nagyon volt ott, de nem kicsit megijedtem attól, amit találtam! Halloweenről ott felejtődött egy két szellemet ábrázoló gyertyatartó! Tehát mondhatni „alkottam” két szellemgyereket! Amint kint, úgy bent… Villámgyorsan elraktam onnan, és a helyébe tettem gyerekfotókat. Azon is tovább révültem, hogy hogyan és miért maradhatott ott. Az eredményt pedig már ismerjük… Hab a tortán, hogy a gyertyatartót pedig sikerült azóta el is törni…
Természetes fogantatás: holisztikus szemlélettel könnyebb
Tehát, mielőtt egy gyermekre vágyó hölgy kijelenti, hogy „már mindent megpróbált”, és már csak a művi tünetelnyomó betegségügyi szemléletű beavatkozás van hátra, fogadjunk, hogy még nem mindent (szakszerűen) próbált ki / alkalmazott azok közül, amik a terméketlenség okát megmutathatják és a zavart megoldhatják. 😉
És értelemszerűen: ha NEM szeretnénk gyermekáldást, akkor a példát használhatjuk fordítva is, a megfelelő otthoni lakrészre tehetünk ki terméketlenségre emlékeztető jelképeket.
Érdemes kipróbálni! 😉
Az itt olvasott információk ízelítőt kínálnak a térrendezésből, nem teljesen fedik azt. A térrendezésnek több fajtája és nagyon sok apró részlete van. A jó eredményért érdemes hozzáértő szakember támogatását kérni. Ha jelentkezel TMEK (Tervszerű Megelőző ÉletKarbantartó) Megbeszélésre >>>, én is el tudom mondani a lényeget.
A cikk írója és a weboldal gazdája: Szeretettel üdvözöllek! Szalkainé Tóth Tímea vagyok, hívj te is Titinek, ha gondolod. Minimálmasszőr – addiktológus természetgyógyászként olyan, a köztudatban még kevésbé ismert stresszoldó – „agyalástalanító”, egyfajta „embervillamossági szerelő” eszközökkel és módszerekkel dolgozok, amik az én feszültségeimet is segítettek, segítenek oldani. Rólam itt >>> olvashatsz bővebben. Ha Neked is akadnak stresszreakciós nehézségeid a mindennapokban, és eleged van belőlük, keress meg az Elérhetőségeknél >>> megadott helyeken, várlak szeretettel! Akár online is tudunk rajtuk dolgozni, hogy Neked is sikerüljön lazábban kezelni és megoldani a nehéz élethelyzeteidet, feszültségeidet! |