Szerettél iskolába, a poroszos magyar közokta(laní)tásba – ahogy egy ismerősöm nevezi, járni? És ha igen, szeretted például a magyar irodalmat? Ha erre a kérdésre is igen a válaszod, akkor belegondoltál-e már abba, hogy miért van az, hogy a magyar irodalomórán (még mindig?) tanított művek: versek és prózák 80%-ka lehangoló? És a 80%-kal lehet, hogy keveset is tippeltem, mert a tragikus művek aránya itt lehet akár 90%-is. (Tabudöngetés következik…) A fő művek mindenképpen panaszosak és összeszűkítők, gondoljunk csak a Himnuszra és a Szózatra. Mindkettő nagyjából a magyarok tehetetlenségéről, a világ iránti kiszolgáltatottságáról és büntetettségéről szól, és a megváltást kizárólag Istentől remélik. Nincs választási lehetőségük, önsegítő erejük, önbecsülésük, önállóságuk, életrevalóságuk. Talán bennünk ez a nemzeti ének pozitív érzelmeket kelt, de szerintem kb. olyan, mintha a temetőben táncolnánk. Méghozzá vitéz módon… Sírva vigad a magyar? Ezek is bőségesen lehetnek a (magyar) depresszió kialakulásának okai, ezek is hozzájárulhatnak a nemzeti búskomorság létezéséhez…
A depresszió kialakulásának okai: lehúzó stresszreakciók a kulturális hagyományainkban?
Különcmagam legalábbis nagyon kevés olyan műre emlékszem, ami lelkes, játékos, könnyed, örömteli, életvidám, élményekben gazdag, élvezhető és kitágító lett volna. Per pillanat csak Petőfi: Anyám tyúkja jut az eszembe. És nem vagyok hajlandó elhinni, hogy csak ilyen szomorú, búskomor, lehangoló, nyomasztó, kedvetlen, depis (és gyerekeknek sokszor érthetetlen!) magyar irományok léteznek, amiket tanítani lehet az irodalomórán!
Ha viszont megnézzük például az Európai Uniónak a himnuszát: az Beethoventől az Örömóda. Sokkal, de sokkal vidámabb, emberibb, kiegyensúlyozottabb, kitágítóbb…
Stresszreakciós szakirodalmak szerint mindenféle epigenetikai (stresszreakciós) tényezők szerepet játszanak a búskomorság (tünetelnyomó betegségügyi leánykori nevén depresszió) megjelenésében, súlyosbodásában. Traumák, gyász, korai negatív életesemények, komoly veszteségek, anyagi gondok, munkanélküliség, vagy kevésbé kézzelfogható okok, és a testi működési zavarok is… Ezek közül az iskolában megtapasztalt körülmények a korai életesemények közé sorolhatók. A gyerekek ekkor még mindig olyanok, mint a szivacs, és minden információt duplán szívnak magukba (hiszen szükséges a lelki épülésükhöz – érésükhöz). Így ne csodálkozzunk, hogy a magyarok idegrendszerébe nagyrészt beleépült, beleégett a depi. A lehető legfogékonyabb időszakukban, a gyerekkorukban plántálták a fejükbe a rosszkedvet, akkor szűkítették és programozták be őket az alacsony tudatszintre, az iskolai irodalomórán (is).
Pedig biztosan megoldható lenne, hogy az ilyen keretek között tanított szomorú és a vidám művek arányát legalább 50-50%-ra javítsuk. Ezért én most egy kicsit megtöröm ezt az átkot. Írok egy felemelő verset a magyar irodalomból, ami az egyik kedvencem. Legalább 13-14 éves, nagyobb gyerekeknek való. A hozzászólásokba lehet még ilyeneket írni – köszönöm!
Juhász Gyula: Credo (részlet)
Érzed-e testvér, néha szédülettel
És áhítattal a csodát, hogy élsz itt,
Hogy veled együtt világok kerengnek,
S hogy velük együtt néked is a vég int?
Megállsz-e néha az örök sodorban,
Mely halni visz, mint az örvény a rózsát,
És érzed-e, míg hull a homokóra,
Hogy mosolyog az örökkévalóság?
 A cikk írója és a weboldal gazdája: Szeretettel üdvözöllek! Szalkainé Tóth Tímea vagyok, hívj te is Titinek, ha gondolod. Minimálmasszőr – addiktológus természetgyógyászként olyan, a köztudatban még kevésbé ismert stresszoldó – „agyalástalanító”, egyfajta „embervillamossági szerelő” eszközökkel és módszerekkel dolgozok, amik az én feszültségeimet is segítettek, segítenek oldani. Rólam itt >>> olvashatsz bővebben. Ha Neked is akadnak stresszreakciós nehézségeid a mindennapokban, és eleged van belőlük, keress meg az Elérhetőségeknél >>> megadott helyeken, várlak szeretettel! Akár online is tudunk rajtuk dolgozni, hogy Neked is sikerüljön lazábban kezelni és megoldani a nehéz élethelyzeteidet, feszültségeidet! |
