
Az egyik elmúlt írásban (Segítség, bántják… >>>) arról volt szó, hogy a szülő hogyan erősítheti meg a gyerekét, ha bántják az iskolában. Azzal kapcsolatban kaptam felvetésként egy másik gyakori témát. Mégpedig azt, hogy mi van akkor, ha az egyik szülő súlyosan beleavatkozik a felnőtt gyereke életébe. Többnyire úgy, hogy örökösen kritizálja a gyereke barátait, a szobáját, az öltözködését, még a gyereke kedvesét is… Még arra is képes, hogy felhívja a meny / vő jelöltjét, hogy hagyja békén a kisfiát, kislányát… Ha ez a helyzet, ez már bizony a mérgező szülő felnőtt korban nevű történet.
És főleg, mi történik akkor, ha az egyik szülő viselkedése nagyon fáj a másik szülőnek, hiszen ő mást, önállóságot szeretne a gyerekeinek?
Mérgező szülő felnőtt korban: ha mi oldódunk, jobban tudjuk kezelni, meghúzni a határt!
Azt írtam egyik javaslatként, hogy a szülő, akinek nagyon fáj a házastársa viselkedése, a saját tudatalattijában kezdheti a rendrakást a családi ellentétek megnyugtató rendeződése érdekében. Egy jó szándékú, türelmes, mindent elkövető szülőnek ez a mondat elég rázós lehet. Hiszen úgy értelmezheti, hogy még jobban, még többet kell tennie a gyerekéért, és már így is a teljesítőképessége határán van. Ugyanis pont ő az, aki tudatosan és nagyon vigyáz a gyereke lelkivilágára, és a másik szülő az, aki folyamatosan beletapos abba.
Nem, erről szó sincs! Én arra gondoltam változtatás gyanánt, hogy nem árt észrevennie és kezelnie, oldania valahogy a saját félelmeit. Mert bizony ilyenkor saját félelmekről, stresszről, szorongásokról is szó van, amiket a házastárs viselkedése idéz elő bennünk! Hogy milyen félelmekre gondolok? Nézzük azt az esetet példának, hogy az anyát elborzasztja, hogy az apa felhívja a potenciális vőjét / menyét, hogy hagyja békén a felnőtt gyerekét. Milyen félelmek lapulnak meg ennek az elborzadásnak hátterében?
Családi ellentétek: mindenki a saját félelmeinek a foglya
- Félek tőle, hogy a párom ezzel az egy lépésével tönkreteszi a gyerekem életét, amit én olyan gondosan építgettem eddig.
- Félek tőle, hogy a gyerekem kedvese ez alapján az egy momentum alapján fogja megítélni a potenciális anyósát / apósát és elfordul a gyerekemtől.
- Félek tőle, hogy…
- …
Családi béke: bizalommal, szeretettel, humorral, …
Hogyan lehet ezeket a félelmeket oldani? Például átfogalmazással:

- Megpróbálok bízni benne, hogy a gyerekem képes lepattintani magáról az apja negatív energiáját.
- Törekszem rá, hogy sikerüljön bízni benne, hogy a potenciális vőm / menyem van olyan értelmes, hogy nevet egy nagyot a potenciális apósa zizi próbálkozásain (mivel nem feltétlenül igaz, hogy „Nézd meg az apját, menj hozzá a fiához…„)
- Rajta vagyok, hogy tudjak bízni benne, hogy…
- …
Tisztában vagyok vele, hogy ez olykor nehéz! De! Az anyának fontos a félelmeit észrevenni és kezelni (vagy éppenséggel oldani, például valamilyen stresszoldó – agyalástalanító különleges Mesterpont masszázsos kezeléssel >>>. Mert akkor máris nem lesz annyira szörnyű a mérgező szülő felnőtt korban. Könnyebb lehet kezelni az apa gyerekes viselkedését, és/vagy könnyebben és kellő határt húzni neki, esetleg nevetni is rajta.
Szeretettel várom a hozzászólások közé a további hasonló félelem / bizalom párosokat…
![]() Szeretettel üdvözöllek! Szalkainé Tóth Tímea vagyok, hívj te is Titinek, ha gondolod. Minimálmasszőr – addiktológus természetgyógyászként olyan, a köztudatban még kevésbé ismert stresszoldó – „agyalástalanító”, egyfajta „embervillamossági szerelő” eszközökkel és módszerekkel dolgozok, amik az én feszültségeimet is segítettek, segítenek oldani. Rólam itt >>> olvashatsz bővebben. Ha Neked is akadnak stresszreakciós nehézségeid a mindennapokban, és eleged van belőlük, keress meg az Elérhetőségeknél >>> megadott helyeken, várlak szeretettel! Akár online is tudunk rajtuk dolgozni, hogy Neked is sikerüljön lazábban kezelni és megoldani a nehéz élethelyzeteidet, feszültségeidet! |