Írtam már a második várandósságomról (Babaprojekt stresszoldás… >>>), az előtte megjelent (és feloldott) akadályokról. Hogy hogyan sikerült a vetéléseimet követően, invazív beavatkozások nélkül megtartani a veszélyeztetett kisebbikemet, és hogyan sikerült császármetszés után természetes úton rendben megszületnie. Viszont hiányzik a beszámolók közül az első várandósságom története, mert az világítja meg a legjobban, hogy miért vallom azokat, amiket vallok. Hogy (tudat alatti) feszültségek nélkül, azok megfelelő feloldásával miért is szokott sokkal simábban menni a babaprojekt, a fogantatástól a várandóságon és a szülésen át a szoptatásig bezárólag. Most ez következik. Ki fog derülni például, hogy a női meddőség okai a múltban elszenvedett traumatikus élmények megmaradt idegi-elektromos lenyomatai is lehetnek!
Holisztikus termékenységnövelő lehetőség

2007-ben jártunk, amikor már szerettünk volna babát, családot alapítani a párommal. Itt is volt nálam az ideje, és elegem is volt a munkából, vágytam valami másra. (Elég sok munkahelyi stressz akadt akkoriban az életemben. Külföldi projekteken dolgoztunk, sokat utaztam, szerettem, érdekes volt, de megterhelő is egyben. És a végén már ijesztő is lett számomra, mert az egyik projektünk megoldhatatlan küldetésnek bizonyult…) De 9 hónapig hiába szerettük volna, hiába tettünk is érte, csak nem sikerült várandóssá válnom.
Ekkor elegem lett, és elkezdtem a témában kutakodni. Viszont már akkor sem voltam az a nő, aki a tünetelnyomó betegségügybe rohan az ilyen problémáival. Tudatában voltam, hogy a művi orvosi beavatkozásoknak sajnos nagyon kicsi a sikerszázaléka és maradandó módon sok a kellemetlen mellékhatása (mert nem oldják meg az igazi okot, csak életellenesen szembemennek az emberi lény természetes működésével…). És mivel a holisztikus életkarbantartó lehetőségek közül épp a kineziológiával foglalkoztam, arról olvastam könyvet (ez szintén egy stresszoldó – agyalástalanító módszer), így kineziológust kerestem.
Női meddőség okai: saját feloldatlan traumatikus születésélmény?
Az Interneten megtaláltam Székely Szilviát. Elmentem hozzá emlékeim szerint 2x One Brain stresszoldásra. Ezen alkalmakon többek között a saját, akkor még feloldatlanul traumatikus születésélményem mutatkozott meg, mint ami figyelmet igényel. Anno a születésemnél nyakamra volt tekeredve a köldökzsinór, a szülészeti személyzet nem tudta kellően rugalmasan kezelni a helyzetet, így némiképp oxigénhiányos állapotban születtem. Szerencsére semmi komoly probléma nem lett belőle, de azért megijedt mindenki. Főleg ezzel az eseménnyel kellett foglalkozni, ezt kellett átbeszélni, ennek a testemen hagyott blokkoló idegi-elektromos lenyomatait kellett semlegesíteni, kikorrigálni. Erre a kineziológiának különleges, masszázsos – mozgásos jellegű úgynevezett korrekciói vannak.
Sikerült is a kikorrigálás, és vele együtt csökkent többek között az a fojtogató érzésem is, amit nyaklánc vagy sál hordásakor tapasztalok meg a nyakamon… A testünk így jelzi, hogy bizony emlékszik a régmúltra is, amikor valami veszélyesen simult az érintett testrészemre. De már nem simul, ezt is észre kell venni! Ezért a babaprojekt lehet biztonságos is…
Tudat alatti akadály elhárult, babaprojekt pikk-pakk elindult

Ezt követően leesett az állam, amikor szinte rögtön, 1-2 hónapon belül pozitív lett a várandóssági tesztem! Nahát, micsoda tünetelnyomó tudormányos véletlen egybeesés… Mivel ez nagyon meggyőző volt, rögtön be is iratkoztam One Brain kineziológia tanfolyamra Szilviához, és úgy, ahogy voltam, várandósan végig is jártam az 5. szintig… Azt sajnálom, hogy konkrétan a babatémában stresszoldásra, szülésfelkészítésre azon várandósság alatt többet nem mentem el. Lett volna még mit kikorrigálni a lelkivilágomban a várandóssági – szülési folyamaton. Biztos vagyok benne, hogy ha elmentem volna, nem lett volna 1-2 kisebb problémám a várandósság alatt (pl. fehérköpeny hipertónia – súlyos orvosfóbia), és nem torkollott volna a folyamat a sok elkövetett kis baki miatt sürgősségi császármetszésbe.
A nagyobbik gyerekem viszont azóta már kamasz lett, és jól van.
Folytatása következik!
![]() Szeretettel üdvözöllek! Szalkainé Tóth Tímea vagyok, hívj te is Titinek, ha gondolod. Minimálmasszőr – addiktológus természetgyógyászként olyan, a köztudatban még kevésbé ismert stresszoldó – „agyalástalanító”, egyfajta „embervillamossági szerelő” eszközökkel és módszerekkel dolgozok, amik az én feszültségeimet is segítettek, segítenek oldani. Rólam itt >>> olvashatsz bővebben. Ha Neked is akadnak stresszreakciós nehézségeid a mindennapokban, és eleged van belőlük, keress meg az Elérhetőségeknél >>> megadott helyeken, várlak szeretettel! Akár online is tudunk rajtuk dolgozni, hogy Neked is sikerüljön lazábban kezelni és megoldani a nehéz élethelyzeteidet, feszültségeidet! |