Az egyik korábbi írásomban (Halszálkák, lelki nyűgök, …>>>) tulajdonképpen arról volt szó, hogy mindenféle rokonsági túlzott félelmek hogyan idézhetnek bennünk elő egyszerre (szellemi)-lelki-testi szintű hiányállapotokat. A testi hiányállapot ott az agysejtek Omega 3 zsírsav hiánya volt, a lelki hiányállapot pedig a halszálkától való kóros és egészségtelen félelem, a halat felfedezni akaró szándék, az egészséges kíváncsiság hiánya. Most arról lesz bővebben szó, hogy ezeket a hiányállapotokat hogyan tudjuk kíméletesen megszüntetni. Mert ha például rossz közérzet fáradtság áll fent, akkor nagyon könnyen állhat mögötte ilyen összetett ok.
Tehát adott egy szülő, aki fél a halak szálkájától, és ugyanezt a félelmet, halszálka paranoiát, halszálka fóbiát megtanítja a gyerekének is. Vagyis, megtanítja őt az általános biztonságérzet, a szeretet, az óvatosság és a felfedezőkedv HIÁNYÁRA.
A gyerek felnő. Még mindig fél a szálkáktól, ezért nem mer halat enni. Viszont tudomására jut, hogy az agysejtjeit halfogyasztással működőképesebb állapotba tudná hozni, mert a természetes táplálkozásnak nagyon is része a hal. Valamint azt is felfedezi, hogy nem egészséges dolog ennyire félni a haltól, amikor meg lehet azt ismerni. Mit tegyen?
Rossz közérzet fáradtság ellen: ismerkedés
Amiről már volt szó, hogy egy nyugodt órában minden kötelezettség nélkül ismerkedhet a hallal.
Testi szintű feltöltés
Az agysejtjeinek most extra adag Omega 3-ra lenne szüksége, amit egy átlagos felnőtt haladagja nem biztos, hogy képes feltölteni. Tehát célszerű lenne egy ideig nagyobb adagot és jobb minőségben fogyasztania a tápanyagból, amíg fel nem töltődik a szervezete. (A skorbutot is, amelyet C vitamin hiány okoz, nagy adag C vitamin >>> szedésével szüntetik meg…) Igen ám, de ha ennek a nagy adag tápanyagnak a fogyasztását egyik pillanatról a másikra kezdi el, akkor a szervezete sokkot kaphat. Ezért azt gondolom (saját tapasztalat is), hogy célszerű beiktatni egy átmeneti időt a nagy dózisra való átállásra, amikor is szépen fokozatosan, napról napra, hétről hétre felemeljük a bevitt tápanyag adagját egy átlagos felnőttének akár a két-háromszorosára. Majd, amikor már úgy látjuk, hogy rendbejöttünk, ugyanilyen szép fokozatosan lecsökkentjük a bevitt mennyiséget, végül ráállva egy normál felnőtt adagjára.
További fontos tudnivaló, hogy nemcsak egy darab tápanyagot érdemes ilyenkor megemelt adagban bevinni, mert az emberi test (jó minőségű!) tápanyag kombinációkkal >>> működik rendben. Tehát más tápanyagokra, például több és jobb magnéziumra >>> is szükségünk lehet.
Szellemi-lelki szintű feltöltés

A szellemi-lelki hiányérzeteket ugyanígy lehet kíméletesen pótolni, mint a testi hiányérzeteket. Ha valakit vertek a szülei gyerekkorában, vagy neki kellett a szüleit ellátnia, akkor valószínűleg üres az érzelmi szeretet-tankja. Például nem tudott eleget felhőtlenül játszani. Akkor azt csinálhatja, hogy felnőttként szerez magának egy játékot (ez halál komoly!), amit szeret, és minden egyes nap időt szakít arra, hogy játsszon vele valamennyit. Először csak kisebb időt, aztán lesz egy időszak, amikor sokat. És amikor betelt a játék örömével, akkor visszatérhet a felnőtteket is megillető, gyerekekénél kisebb mértékű játékmennyiségre. Mert bizony játékra a felnőtteknek is szüksége van!
Természetesen kapcsolódhat ide még például alváshiány és mozgáshiány is, azokat is hasonlóképpen lehet megoldani.
Miket, mivel szoktál játszani? Szoktad magadat kellemetlenül érezni, hogy felnőttként játszol?
Ha szeretnél még erről és hasonló témákról beszélgetni és többet megtudni, amiket jól használhatsz a mindennapjaid során, várlak szeretettel Tervszerű Megelőző Életkarbantartó (TMEK) megbeszélésre akár online is >>>
![]() Szeretettel üdvözöllek! Szalkainé Tóth Tímea vagyok, hívj te is Titinek, ha gondolod. Minimálmasszőr – addiktológus természetgyógyászként olyan, a köztudatban még kevésbé ismert stresszoldó – „agyalástalanító”, egyfajta „embervillamossági szerelő” eszközökkel és módszerekkel dolgozok, amik az én feszültségeimet is segítettek, segítenek oldani. Rólam itt >>> olvashatsz bővebben. Ha Neked is akadnak stresszreakciós nehézségeid a mindennapokban, és eleged van belőlük, keress meg az Elérhetőségeknél >>> megadott helyeken, várlak szeretettel! Akár online is tudunk rajtuk dolgozni, hogy Neked is sikerüljön lazábban kezelni és megoldani a nehéz élethelyzeteidet, feszültségeidet! |