Egyszer, nagyon régen írtam arról itt: Bátorságpróba… >>>, hogy főiskolás koromban milyen életrevalóság növelő, rátermettség erősítő, természetes stresszoldó és feszültségcsökkentő „terápiában” részesítettek minket a felsőbb évfolyamos hallgatók. Az ő nyíltan vállalt céljuk a kreativitás fejlesztése volt. Sokszor hangsúlyozták is nekünk: „Legyetek kreatívak!” Most, ahogy nézem a közeseményeket, a mindenféle válságot, nem állhatom meg, hogy újra és újra és újra elő ne vegyem ezt a témát, és ne húzzak le róla még néhány jó vastag bőrt. Mert még mindig és már megint aktuális a dolog!

A már említett felsőoktatási nem hagyományos, természetes stresszoldó és és feszültségcsökkentő oktatásunkban volt egy nagyon emlékezetes eset is. Figyelem, pikáns történet következik, kéretik ennek megfelelően kezelni! Az eset keretében egy gátlásos, kicsit molett lány azt a feladatot kapta, hogy „sztriptízeljen”, jó sok ember előtt. Érthetően bestresszelt a feladattól, kétségbeesett, nem tudta, mit tegyen. De mivel kapott felkészülési időt is, és voltak ott kreatív támogatói, összedugták a fejüket és kitaláltak egy briliáns produkciót. Hogy meg is legyen a feladat, de ne is adja ki magát túlságosan.

Kreativitás fejlesztése: új lehetőségek kitalálása

A produkció pedig az lett, hogy úgymond kéznél volt a főiskolai mosdó temérdek mennyiségű, rossz minőségű toalettpapírral. Ruhástul betekerték vele a lányt, és a feladat végrehajtása közben ezt a WC papírt tépkedte le magáról, miközben kacéran táncolt. Óriási sikere volt, mindenkinek csorgott a könnye a röhögéstől, hatalmas dübörgés lett a jutalma. (Taps helyett az volt a szokás, hogy a tetszésnyilvánítók a padot verték a kezükkel). Sajnálom, hogy ez nem a mi szakunkon történt, mert így nem láthattam…

Tehát, mi az egyéni és a közösségi válság legjobb ellenszere?

Az, ha megdolgoztatjuk az agysejtjeinket, és újfajta megoldásokat keresünk az ügyes-bajos dolgainkra. Azaz, a kreativitás fejlesztése! (Magyarul ezt nevezhetjük furfangnak vagy találékonyságnak…) Ezért ugyanarra biztatlak, ami folyamatosan elhangzott az életrevalóság „terápiánkban” is: légy kreatív! Például, ha megdobnak (ló)citrommal, csinálj belőle limonádét (akarom mondani, szárított tüzelőanyagot)!

Tisztában vagyok vele, hogy a mi kulturális hátterünkkel kreatívnak lenni nem egyszerű dolog. A szülőknél, de az iskolában is sokszor jelenlevő poroszos oktatási rendszer arról szól(t), hogy bestresszeljék a gyerekeket, rövidzárlatot idézzenek elő az agysejtjeikben. Ezáltal pedig elnyomják bennük a természetes kíváncsiságot, a tudásszomjat és a kreativitást (Itt: Nyelvérzék, papír, tudás… >>> írtam rá egy konkrét példát is). Ez pedig azért sikerült így a tudatlan nevelőinknek, mert nem ismerték az agyunk működését. Így nem tudták, hogy ha valaki veszélyben érzi magát (mint ahogy sokan eleve pánikolnak a válság miatt), akkor nem tud gondolkodni. A testünk ugyanis úgy működik, hogy veszélyhelyzetben nem gondolkodunk, nincs lélekjelenlétünk, hanem elfutunk. Ezt stresszoldó szaknyelven „üss, vagy fuss” (vagy tettesd magad halottnak…) reakciónak hívják.

Folytatása következik!